Az inzulin az a hormon, amelyet a hasnyálmirigy béta-sejtjei bocsátanak ki, hogy a glükózt a vérből az izom-, a máj- és a zsírszövetbe juttassák. Egy éjszakai éhezés után mérve azt mutatja, mennyi hormonra van szüksége a hasnyálmirigynek ahhoz, hogy az éhomi vércukrot a helyén tartsa. A szénhidrát-anyagcsere inzulinjelátviteli oldaláról tanúskodik, nem magukról a cukorszintekről.
Ehhez a mutatóhoz még nincsenek eredmények.
Az emelkedett éhomi inzulin leggyakrabban inzulinrezisztenciát tükröz, amelyben a szövetek gyengén reagálnak, a hasnyálmirigy pedig több elválasztásával kompenzál; kíséri továbbá a túlsúlyt, a metabolikus szindrómát és a policisztás ovárium szindrómát. Az alacsony értékek leggyakrabban a béta-sejtek csökkent teljesítményére utalnak, mint a régóta fennálló vagy az 1-es típusú cukorbetegségben, és olykor egyszerűen sovány, inzulinérzékeny embereknél fordulnak elő. Az inzulint önmagában nem ítéletként olvassák — ugyanaz a szám mást jelent a mellette álló vércukortól függően. Egyetlen váratlan eredmény a vizsgálat megismétlésének és az orvossal való megbeszélésnek az oka.
A vizsgálat valódi éjszakai éhezést igényel: bármilyen étel, cukrozott ital vagy akár cukros kávé az azt megelőző órákban megemeli, a közelmúltbeli testmozgás vagy akut betegség pedig mindkét irányba elmozdítja. Az exogén inzulinkezelés és az elválasztást serkentő gyógyszerek torzítják a leletet, ezért kezelt betegeknél a C-peptid az előnyben részesített vizsgálat. Az inzulint az éhomi vércukorral együtt értelmezik, amelyből a HOMA-IR számítható, valamint a HbA1c és a C-peptid mellett.
A referenciatartományok általános felnőtt értékek, és laboronként, módszerenként, életkor és nem szerint eltérhetnek. Tájékoztató jellegűek, nem diagnózis — az eredményeket beszélje meg orvosával.