A klorid a sejteken kívüli fő negatív töltésű ion, és rendes körülmények között szorosan követi a nátriumot. Hozzájárul az ozmolalitáshoz, a folyadékeloszláshoz és a sav-bázis egyensúlyhoz, mivel bikarbonátra cserélődik. Elsősorban nem önmagában, hanem a többi elektrolit adta kép pontosítására mérik.
Ehhez a mutatóhoz még nincsenek eredmények.
Az emelkedett klorid leggyakrabban vízvesztéssel járó kiszáradást kísér, és megjelenik olyan metabolikus acidózisban, amelyben a bikarbonát a bélen vagy a vesén keresztül vész el, illetve nagy mennyiségű fiziológiás sóoldat adása után. Az alacsony klorid leggyakrabban elhúzódó hányást vagy gyomorszívást, diuretikum alkalmazását, valamint szén-dioxid-visszatartással járó krónikus tüdőbetegséget követ. Mivel a klorid a nátriumot követi, a nátriuméval azonos irányú változás rendszerint a vízháztartásra utal, míg az eltérő irányú elmozdulás sav-bázis zavarra. Az értelmezés orvosra tartozik, nem pedig önmagában a számra.
A nagyon magas vérzsír- vagy fehérjeszint torzíthatja a mért koncentrációt, a bromidtartalmú készítmények pedig egyes mérési módszereket zavarnak. A közelmúltbeli infúzió, valamint a vérvétel napján fellépő hányás vagy az akkor alkalmazott diuretikum elmozdítja az eredményt. A kloridot a nátriummal, a káliummal és a bikarbonáttal együtt olvassák, leggyakrabban az anionrésen keresztül.
A referenciatartományok általános felnőtt értékek, és laboronként, módszerenként, életkor és nem szerint eltérhetnek. Tájékoztató jellegűek, nem diagnózis — az eredményeket beszélje meg orvosával.